Óvópedagógusok a Belvárban

November 13-án iskolánkba látogattak elsős tanulóink óvó nénijei és bácsija.
A gyerekek izgatottan készültek erre a nagy napra. Az elsősök egy-egy tanítási óra keretében igyekeztek megmutatni mindazt, amit már tudnak, tovább építve azokat az alapokat, amit az óvodákból hoztak.

Vers- és mesemondó verseny 1-4. évfolyam 2019

Az iskolai vers – és mesemondó versenyünk az idei tanévben is színvonalas előadások bemutatásával valósult meg. 54 jelentkezőből az osztályfordulók után    (12 fő (1-2. évfolyam), 13 fő (3-4. évfolyam) szerepelhetett az iskolai megmérettetésen. Közülük kerültek ki azok a szavalók és mesemondók, akik az iskolánkat képviselni fogják a városi versenyeken. A lelkes kisgyermekeknek gratulálunk, a felkészítő pedagógusoknak köszönjük a munkáját!

Az eseményről készült képek megtekinthetőek ide kattintva.

2019-es farsangi összefoglaló

Az idei tanévben is megrendeztük farsangi télűző mulatságunkat. Pillanatok alatt megtelt a szépen feldíszített aulánk a fellépő gyerekekkel és az őket elkísérő családtagokkal. Molnár Balázs, a Szülői Munkaközösség elnöke, nyitotta meg a rendezvényt.

Állarckészítő verseny